Amikor megszületik az elhatározás, hogy napelem rendszert szeretnél a házadra, már meg is tetted az első, igen fontos lépést.
Ám az út ennél jóval hosszabb, és a következő is legalább ennyire lényeges: eldönteni, hogy milyen típusú legyen az a bizonyos rendszer.
Jelen esetben az eldöntendő kérdés így szól: hibrid, vagy szigetüzemű napelem rendszert telepíttessek?
Melyikkel járnál jobban a kettő közül?
Hiszen számos helyen lehet hallani, olvasni mindenfélét a különböző napelem rendszer-típusokról, és ez a kettő néha megosztó lehet.
Éppen ezért szeretnénk most Neked is segítő kezet nyújtani, ha netán ebben a dilemmában őrlődnél magad is.
Nézzük meg alaposabban, mit nyújt számodra az egyik, és mit a másik, annak érdekében, hogy végül amellett dönthess, amelyik leginkább megfelel a céljaidnak, elképzeléseidnek!
Illetve, hogy melyik irányba érdemes a közeljövőben a pályázatokat figyelned.
Ahelyett, hogy nagyon hosszasan kifejtenénk (nem először) a napelem rendszerek működését, csupán pár pontban foglaljuk össze:
Ezt nevezzük visszatápláló rendszerek, ami egyébként a legelterjedtebb Magyarországon.
Miben különbözik a hibrid napelem rendszer?
Abban, hogy rendelkezik tárolóegységgel, azaz akkumulátorokkal, melyek képesek elraktározni a megtermelt, de fel nem használt energiát.
Ehhez természetesen speciális, hibrid inverter szükséges, ami első körben ezeket a telepeket tölti fel, és amikor ezzel megvan, csak utána továbbít a hálózatba.
De a felhasználás is az akkumulátorokról kezdődik esőként, és ha azok lemerültek, csak akkor kezd el a rendszer áramot vételezni a szolgáltatótól.
Ha megnézzük a világ más részeit, elsősorban Nyugat-Európát, láthatjuk, hogy ott a hibrid napelemes rendszerek vannak többségben.
Ennek több oka is van, melyek közül a legfontosabb, hogy ott már nincs (vagy nem is volt) szaldó elszámolás, mint nálunk.
Azaz ezekben az országokban nincs arra lehetőség, hogy a megtermelt és a hálózatba táplált árammal kiegyenlítsük az onnan vételezett energia árát.
A dolgok jelen állása szerint 2023-tól már nálunk is megszűnik ez a fajta elszámolás, így lehetséges, hogy azután Magyarországon is megnő a kereslet a hibrid rendszerek iránt.
A másik ok, hogy az akkumulátorok jelentősen megnövelik a napelem rendszer árát, mivel ezek igen költségesek és bizonyos időközönként le is kell cserélni őket.
Ezektől függetlenül semmiképp se feledkezzünk meg a hibrid rendszerek előnyös oldaláról sem!
Elsőként feltétlenül ki kell emelni az áramszolgáltatótól való viszonylagos függetlenséget, mint pozitívumot.
Míg egy hagyományos, visszatápláló rendszer esetén amint megszűnik a termelés (például borult idő miatt, vagy mert egyszerűen beesteledik) azonnal szükségessé válik a szolgáltatói áram vételezésére – persze nem ugyanazon az áron, mint amennyiért átveszik tőlünk.
Ezzel szemben a hibrid rendszerrel még jó ideig élvezhetjük a „saját termelésű” energiát, hiszen amíg az akkumulátorok le nem merülnek, azokról üzemeltethetünk mindent.
Emellett a megfelelő inverterrel az elektromos autónk töltése is megoldható napenergiával: egy erre elkülönített telep-szekció csak azért töltődik, hogy amikor este hazaérsz, rácsatlakoztasd a járművedet, és az reggelre újra használatra kész legyen.
A szigetüzemű napelem rendszerek még egy fokkal tovább viszik az áramszolgáltatótól való függetlenséget, ugyanis ezek esetén már semmilyen kapcsolat nincs a hálózattal.
Egy ilyen PV rendszer tökéletesen működőképes önmagában anélkül, hogy bármilyen rásegítésre lenne szükség.
Pontosan ezért nevezzük szigetüzeműnek: egy kis napenergia üzemeltette elektromos sziget a semmi közepén.
Néha szó szerint is, ugyanis ilyen napelem rendszert nem szokás csak úgy, lakott területen beékelni, hanem sokkal inkább tanyák, a közművektől távol eső gazdasági épületek energiaellátására szolgál.
Ebben az esetben a hibriddel szemben már csak és kizárólag az akkumulátorokra történik a töltés, és azokról megy a fogyasztás is, a rendszer se nem ad, se nem vesz az elektromos hálózatról.
A szigetüzemű rendszerek egyértelműen rendelkeznek pozitív, ugyanakkor negatív tulajdonságokkal is, melyekkel mindenképpen érdemes tisztában lenni.
Az előnyök között kell említeni, hogy
Ám feltétlenül szót kell ejtenünk bizonyos hátrányokról is:
Összességében, figyelembe véve a két napelem rendszer típus tulajdonságait, előnyeit és hátrányait, még mindig az a helyzet, hogy a hibrid a jobb választás – természetesen, ha a körülmények engedik.
Ugyanis egy, a hálózattól távol eső ház esetén nemigen adott más opció, de ha van elektromos elérés, akkor mindenképpen a hibrid a célszerű, pontosan azért, mert így nem kerülsz bajba az akkumulátorok lemerülése után sem.
Nem kell attól tartanod, hogy egy tartósan borult időszak alatt leolvad a fagyasztód és alkonyatkor gyertyával kell világítanod, hiszen ha más nincs, akkor tudsz energiát vételezni.
Persze a választás minden esetben a Tiéd, de feltétlenül vedd számításba mindazt, amit leírtunk!
Úgy döntöttél, hogy élsz a támogatások, pályázatok nyújtotta lehetőséggel, és kiváltod az elektromos fogyasztásod egészét, vagy legalábbis egy részét napelem rendszerrel?
Nagyszerű!
Akkor a legjobb, amit tehetsz, hogy kitöltöd árajánlatkérő adatlapunkat a megfelelő információkkal, elérhetőségekkel, és a lakhelyed szerinti regionális partnerünk felveszi Veled a kapcsolatot a további részletekkel!