Az oldalunkon leírtak a 2022. október 31. előtti állapotra vonatkoznak, így előfordulhat, hogy bizonyos információk már nem aktuálisak. Oldalunk frissítése folyamatban van.

Minden, amit a tevékenységünkről tudnod érdemes

Minden, amit a tevékenységünkről tudnod érdemes

A kíváncsiság, az érdeklődés mindig is velünk volt, végigkísérte az ember törzsfejlődését.

Az új, az ismeretlen megismerése hajtotta előre a technológiai, szellemi fejlődésünket, és ez az egyik legfőbb bizonyítéka annak, hogy még közel sem értünk célba.

Mind az embereknél, mind az állatoknál az érdeklődés, a kíváncsiság az intelligencia jele, vagyis annak, hogy valami újjal, valami érdekessel ismerkedjünk meg.

A napelemes rendszerek is kissé bonyolultnak, idegennek tűnhetnek elsőre olyasvalaki számára, akinek esetleg még nem volt alkalma mélyebben beleásni magát a témába, nem is beszélve magáról a folyamatról, amíg a készülék felkerül a háztetőre.

Ha esetleg valakit elbátortalanítana a gondolat, hogy micsoda felhajtással jár egy háztartási méretű naperőmű telepítése, azok számára itt egy jó hír: közel sem akkorával.

Tény, hogy vannak olyan lépések, melyek döntéshozatalt igényelnek, és amelyek nélkül nem lehet továbbvinni a folyamatot, de semmi sem történik véletlenül, és a Te beleegyezésed nélkül.

Omne principium difficile

Omne principium difficile

Vagyis minden kezdet nehéz, ahogyan a régi latin mondás tartja, és az első lépést valóban Neked, leendő napelem tulajdonosnak kell megtenned.

Amíg egyszerűen csak érdekel a dolog, természetesen addig sem árt okítanod magad a témában, hiszen a későbbiekben, ha esetleg odáig jut a dolog, hogy meghozod a nagy döntést, a mögöttes tudás rengeteget tud segíteni.

Ha segít, akár pro-contra listát is írhatsz, bár napelemek esetében a mellette szóló érvek, legalábbis meggyőződésünk szerint, túlsúlyba kellene, hogy kerüljenek.

És ha végül úgy határozol, hogy belevágsz, ott jövünk mi a képbe.

Ha komolyabb a szándékod puszta érdeklődésnél, mindenképpen érdemes rákattintanod az árajánlatkérő gombra, hiszen ez az apró kattintás hozza létre közötted, és a megyédben illetékes napelem kivitelező partnerünk között.

Ők, akik fotovoltaikus rendszerek telepítésével és karban tartásával foglalkoznak, alig várják a jelentkezésedet.

Ehhez pedig nem kell mást tenned, mint megadni az elérhetőségeidet és a becsült éves áramfogyasztásodat vagy kilowattban, vagy forintban.

Ebből máris meg tudják állapítani, hogy körülbelül mik lehetnek az igényeid, milyen rendszert tudnának ajánlani a számodra.

Neked nem kell telefonálgatni sehova, majd ők keresnek az általad megadott adatok és elérhetőségek alapján – ezért fontos, hogy valós címeket és számokat adj meg.

Amikor már ismerjük egymást

Amikor már ismerjük egymást

Természetesen az ajánlatkéréssel még közel sem állt meg a dolog, ez csupán a kezdet, hiszen még számos kérdés felmerülhet és fel is fog merülni Benned, és partnerünk sem tud ennyi alapján konkrétumokkal szolgálni.

A feladataink közé tartozik, hogy mindenben a segítségedre legyünk, minden felmerülő problémára, kételyre válasszal szolgáljunk számodra.

Személyes kontaktus nélkül elképzelhetetlen lenne az együttműködés, hiszen autót sem csak úgy veszel, hogy egy webshopban berakod a kosárba, és majd egyszer kihozzák.

Tisztában vagyunk vele, hogy a napelemes rendszer egy befektetés, a jövőben való gondolkodás egyik formája, és az az elsődleges célod vele, hogy hosszú távon nem kevés pénzt spórolj meg magadnak, a családodnak.

Éppen ezért a kapcsolatfelvétel egyik fő célja, hogy partnerünk tájékozódjon a Te elképzeléseidről, számba vegyék az adott lehetőségeket és igyekezzenek kihozni a dolgokból a számodra legelőnyösebb megoldást.

Ha már képbe kerültek ők is és Te is, akkor következhet a tényleges árajánlat, amikor már konkrét árat tudnak Neked mondani.

Nem kell attól tartanod, hogy átverés, hiszen csak és kizárólag a csúcstechnológiával készült elemeket és alkatrészeket használnak, annak tudatában, hogy a minőség hosszú távon sokkal kifizetődőbb.

A minőség a megtérülés záloga

A minőség a megtérülés záloga

Lehet, hogy az interneten mindenféle kínai csodákat reklámoznak, amik olcsónak és nagyobb teljesítményűnek tűnnek, de hidd el, élettartamban messze alulmaradnak, így gyakrabban kell javítani, cserélni őket.

Így az az eset áll fenn, hogy aki többször fizet kevesebbet, az végül többet fizet.

Egy állandóan tákolásra, pótlásra szoruló rendszer megtérülési ideje egyre kijjebb és kijjebb tolódik, míg az általunk forgalmazott és használt napelemek garantálják az évtizedeken keresztül tartó hatékonyságot.

A ’80-as években telepített napelem rendszerek a legjobb bizonyítékai annak, hogy megfelelő karbantartással és szakszerű használattal akár ennél is többet kibírnak szignifikáns teljesítményesés nélkül.

És bár igaz, hogy az inverterek rövidebb életűek, mint a napelem panelek, de annak a javítási költségével, 12-15 év utáni cseréjével még mindig közelebb vagy a megtérüléshez, mintha az olcsó verzióból kellene állandóan utánpótlást, cseredarabokat rendelni.

Összességében kijelenthető, hogy egy, az igényeknek megfelelő és az épület adottságait ideálisan kihasználó napelem rendszer legkésőbb 10-12 éven belül visszahozza az árát, onnantól kezdve pedig ingyen látod el magadat árammal, legfeljebb javítási költségekre érdemes félretenni.

Amiben tudunk, segítünk!

Amiben tudunk, segítünk!

Ha esetleg visszatartólag hatna rád az ügyintézéssel kapcsolatos számos feladat, akkor ne aggódj: ebben is teljes mértékben a segítségedre leszünk!

Tudjuk, hogy hány helyről kell hány féle engedélyt, dokumentumot és egyebet igényelni, így ebben sem maradsz magadra, számíthatsz kivitelező partnerünk útmutatására.

A kivitelezéshez, a napelem rendszered telepítéséhez sem kell külön embereket, vállalkozót keresned, ugyanis tapasztalt, komoly gyakorlattal és szaktudással rendelkező kivitelezőnk a megbeszélt időpontban érkezik hozzád, mindent hoz magával az utolsó csavarig, és ha nem jön közbe valami nem várt probléma, akadály, akkor estére már a házad tetején lesz a kész rendszer.

Sok cég, vállalat úgy dolgozik, hogy csak addig tartson, amíg a megrendelő átveszi, utána kit érdekel – nos, mi ennek a szöges ellentétét képviseljük.

Miután a rendszer telepítve lett, a kapcsolat nem szakad meg, hiszen bizonyos időközönként partnerünk újra felkeres, egy Neked megfelelő időpontban átnézze a rendszeredet, és ha karbantartás szükséges, akkor el is végezze.

Mindezekből láthatod, hogy abszolút ügyfélcentrikus vállalkozásról van szó.

Ha tetszett mindaz, amit olvastál, és Te is szívesen megtudnád, hogy az igényeidhez igazítva mit tudnánk ajánlani a számodra, kattints az árajánlatkérő gombra még ma!

Árajánlatkérés

Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.
Visszahívás kérés
Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.